Szombat dél körül járt, mire hazaértek a bevásárlásból. Gábor már alig várta ezt a pillanatot: a két gyerek már nyűgös volt, még nem jártak abban az életkorban, hogy élvezni tudják a bevásárlóközpontok ilyen-amolyan világát.
Szóval, hazaértek, és ott várta őket Erzsike néni, afféle klasszikus értelemben vett Szomszédasszony, aki mindig kint ücsörög a ház előtt, és kíváncsiskodik, és ennek köszönhetően mindent, de mindent tud az utca lakóiról. Akár aktát is vezethetne, ha lenne efféle ambíciója.
Erzsike néni széles mosollyal üdvözölte őket, a hazatérő Polhai családot, aztán Gáborhoz fordult, mint aki nagy titkot készül a világ tudomására hozni:
- Két ember kereste magát- mondta, szinte suttogva- Nem igazán jófélék.
- Hogy néztek ki?- Gábor már előre sejtette a választ.
- Hát, az egyik olyan szőke, magas, a másik meg olyan barna hajú, alacsony. Udvariasak voltak, meg öltönyösek. Mint az ügynökök.
Mint az ügynökök...Tehát megtalálták itt is, Európa közepén, mint ahogy rábukkantak eddig is, a világ minden pontján, Ausztráliától Portugáliáig. Ezeknek- gondolta Gábor- nem a kezük ér messze, hanem a szemük. Távolbalátók, titok- ismerők, élet-kódfejtők. Akik bérért dolgoznak, cinikusan.
Persze, nem lehet mindig menekülni. Nemcsak Éva, ő maga is belefáradt már a folytonos költözködésbe. Egyedül a nagyobbik gyerek, a Laci fiú profitált az egészből. Négy éves, és már beszél négy nyelvet. Négy gyereknyelvet.
Ő a leggazdagabb kissrác ezen a bolygón.
b
